Már megint egy Mikulás, karácsony és új esztendő jön :)

2015. december 02.

christmas.gif

 Kedves Mindenki!

Ismét eltelt egy év, itt lesz lassan a Mikulás, valamint Karácsony is é természetesen az új év is. Tekintettel arra, hogy nekem ez lesz az éven az utolsó posztom (nem hiszem, hogy lesz többre időm), ezért szeretnék Mindenkinek megköszönni Mindent, aki jelen volt, hozzájárult kis közösségünk mindennapjaihoz, hogy egy kicsit ki tudjunk kapcsolni, jól érezzük magunkat. Kívánok Áldásban, Boldogságban és Szeretetben Gazdag Karácsonyt minden kicsi mogyinak, nyominak, bloglakónak (kinek hogy tetszik)!

Az új esztendő pedig alakuljon úgy, ahogy szeretnénk. Mindannyian legyünk egészségesek, az már sokat jelent ahhoz, hogy a következő év rendben legyen. Amennyiben valakinek kutyája, macskája és egyéb háziállata van, nekik is legyen nagyon jó 2016.

Köszönök Mindenkinek Mindent! <3

(Engedjetek meg egy kis magánjellegű részt is: az idei évemet lezártnak tekintem - leginkább orvosi szempontból. Összegezve: minden rendben, nem kell semmi egyéb, amit nem szerettem volna, és annyira jók az eredmények, hogy még a prof is ott ugrabugrált örömében, ezért úgy gondolom, hogy nyugodtan zárhatom az évet. Külön köszönet a sok-sok aggódásért, támogatásért, amit nyújtottatok számomra, hálás vagyok érte. Sokat segítettetek átvészelni a dolgokat, és remélem, hogy a banda sokáig megmarad még. Köszönöm.)

267.gif_440x300

animacio4.gif_320x364

A bejegyzés trackback címe:

https://off2.blog.hu/api/trackback/id/tr218132250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.02.26. 14:47:06

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: kitalaltam, kipotoltam a hianyzo betuket ;)
asszem egyet, de azt jo hosszan kitartva xd

2016.02.27. 10:04:42

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: hát sokáig nem kellett elszámolnia, annyit segítettem, h bele ne fáradjon XD (és én sem)

2016.02.27. 10:05:24

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: dobott egy krokettet, azt bírálatnak vettem XDXDXD

2016.02.27. 10:06:01

@Biriksz_Krokiksz!: vagy pozitív elbírálásnak. nemtom, majd megmondja ;)

2016.02.27. 13:49:12

@Dr. Frank-N-Furter: #örülési - már majdnem belegémberedtem a kitartott fekvőtámaszozásba XD
------
hoztam zenécskét, minden kedves nektek, sok szerivel. (hátha Jimmy is visszajön a #sértődöttségiből)
------
Teardrops meg Emmelie <3
www.youtube.com/watch?v=KTlKyLa7ZLg

2016.02.27. 19:07:18

@Dr. Frank-N-Furter: ráadásul a bal kézzel!
és zöldebb mint hosszabb. (zenén meg nem sértődtem meg) XD

2016.02.27. 20:54:12

@Dr. Frank-N-Furter: nahat, ismerted, u made my day xdxdxd

Talpig Jimmy 2016.02.27. 23:54:17

@Biriksz_Krokiksz!: erre, akár vissza is térhetünk :D
@Dr. Frank-N-Furter: hogy meg lehetne forgatni :D

Talpig Jimmy 2016.02.28. 00:12:29

Közben filmet nézek, tehát akár felejthető az is, amit írtam jóval korábban, mert egy idő után értelmezhetetlenné válnak a bejegyzéseimre esetlegesen adott válaszok, amit komoly ember korlátozottan olvas vissza :(

Talpig Jimmy 2016.02.28. 00:16:47

A nagy elköszönésemből, mai napra, csak Darinkának jut ki :)

Talpig Jimmy 2016.02.28. 00:19:59

Nekem ugyan nem számít, hogy itt sem volt :P
Majdcsak elolvassa :)

Talpig Jimmy 2016.02.29. 21:05:49

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: erre a maliciózus megjegyzésedre, alkalomadtán visszatérünk :P :)
Most viszont fontosabb dolgom van: BK!!!

Talpig Jimmy 2016.03.01. 16:35:02

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: ezt el is vártam, de csak az fránya, tudod mi? ne lett volna ott a végén :P

Talpig Jimmy 2016.03.01. 17:35:52

@Dr. Frank-N-Furter: ilyeneket honnan kukázol?
És, most még jó hangulatban vagyok :D

Talpig Jimmy 2016.03.01. 17:40:23

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: veled kapcsolatosan minden tolarinciad felejtős :(
Mondjuk, a nyelvevelős más síkra helyezve?

Talpig Jimmy 2016.03.02. 10:06:10

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: ezt csak neked :P
- Mondd, mit szeretsz rajtam jobban? A szépségemet, vagy az
intelligenciámat?
- A humorodat édes, a humorodat!

Ha nem értenéd, fordulj hozzám :D

Talpig Jimmy 2016.03.02. 23:46:46

Miért?
Ezt tetted velem?

Talpig Jimmy 2016.03.02. 23:52:42

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: megint felületes voltam :(
Pedig még annyira sem kellett visszaolvasnom :P
Belehúztál, kicsi lány :D
Nekem ezek után, mindig pirossal írj!
Ráérsz válaszolni hajnalban is, akár :)
De piroskával :P

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.03. 02:22:24

@Talpig Jimmy: mindig a veremmel írok :-)

De mondom, h tegnap is voltam dokinál és minden eredmény jó volt. Ma meg Pest.

Talpig Jimmy 2016.03.03. 10:45:50

Jókor írod :(
Ismét lekéstem a vonatérkezést? :(
Szerintem, ezt szándékosan teszed. A kapd be, itt már régen aktualátását vesztette, és egyébként is :D

Talpig Jimmy 2016.03.03. 15:33:24

Most olyat tettem, amit soha többet nem fogok :(
Beleolvastam egy másik blogba (ahonnan kirúgtak).
Innen üzenem, Kroki, homlokegyenest más a véleményünk!

2016.03.04. 08:48:00

@Talpig Jimmy: nnna már megint mit követtem el? beleharaptam véletlenül #bartazsóti lábikájába? vagy?

Talpig Jimmy 2016.03.04. 15:22:21

@Biriksz_Krokiksz!: én a Nóriét harapdálnám. A Zsótiét meghagyom neked :P

2016.03.04. 15:39:53

@Talpig Jimmy: az oké, ezt a részét már túltárgyaltuk korábban, itt a kérdés most az volt, melyik megnyilvánulásommal nem vagy velem egy EKG-n? ;)

Talpig Jimmy 2016.03.04. 15:46:01

Eddig nem is vallottam titkolt szerelmemről :D

Talpig Jimmy 2016.03.04. 15:47:57

A másikra pedig... nem tudom.
Akár felfoghatjuk kroki-csalogatónak :)

2016.03.04. 16:24:48

@Talpig Jimmy: dehonnnem, még akkor mikor az igazi bartazsóti balesetet szenvedett, akkor osztottad meg velünk nóri iránti érzéseidet XD

2016.03.04. 16:25:44

@Talpig Jimmy: memória pedig nagy kincs, vigyázni kell rá :))))) már ha van :PPPPPP

Talpig Jimmy 2016.03.04. 16:36:05

A betyárját! Erre sem emlékszem :(

Talpig Jimmy 2016.03.04. 17:34:48

@Biriksz_Krokiksz!: kicsit olvasgattam a másikon.
A luvnya megint csinálja a balhét? :D
Mondom, kicsit.
Bántotta az az újonc? Meg egyáltalán?

2016.03.04. 17:49:36

@Talpig Jimmy: nem, dehogy. beszelgetunk, ki-ki vermerseklete szerint.

Talpig Jimmy 2016.03.05. 01:23:48

Mindegy.
Ugye tudod, hogy egyébként sem :D

Talpig Jimmy 2016.03.05. 01:24:50

De hol van a Vöröske?

Talpig Jimmy 2016.03.05. 01:26:56

Habár hamarosan esedékes.

Talpig Jimmy 2016.03.05. 15:16:08

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: ügyes voltál :) Jutalmul, tőlem, mint volt Bencéstől kapsz egy viccet :D

Pistike levelet ír Jézuskának karácsony előtt:
"Kedves Jézuska, én egész évben jó voltam és mindig megcsináltam a leckéimet, küldj..."
Közben felnéz a falon levő Mária képre és elszégyelli magát.
Újabb levelet kezd:
"Kedves Jézuska, én egész évben jó voltam, de sokszor nem csináltam meg a leckéimet..."
Újból felnéz, majd új levél:
"Kedves Jézuska, én nem voltam nagyon jó, és a leckéimet sem készítettem el..."
Fenéz, leveszi a Mária képet, bezárja a szekrénybe, és írja az új levelet.
"Jézus! Anyádat túszul ejtettem, követelésem a következő..."

Talpig Jimmy 2016.03.06. 21:04:31

mondjuk, csak ennyi jutott :) Így jártál :P

Dr. Frank-N-Furter 2016.03.07. 20:13:44

Alek és Kiszel Tünde egy asztalnál, azt a mindenségit neki

Talpig Jimmy 2016.03.08. 00:41:12

Ez igen-igen válogatott csapat :D
A Győzit viszont hiányolom :(

Talpig Jimmy 2016.03.12. 07:00:55

Irigykedve kérdezi a háziasszony a szomszédjától:
- Szomszéd, olyan szép pirosak a paradicsomai, hogyan csinálja ezt?
- Tudja, szomszédasszony, naponta kétszer kimegyek a kertbe, megállok a
paradicsomok előtt, letolom a nadrágom, erre ilyen szép pirosak lesznek.
Ezt a módszert tudom javasolni magának is.
A szomszédasszony is kipróbálja. Egy hét múlva ismét összefut a szomszéd
fickóval.
- Na, fejlődnek a paradicsomok? - kérdezi a szomszéd.
- Á, azok ugyanolyan satnyák. De látná az uborkáimat!

2016.03.12. 07:05:14

@Talpig Jimmy: :)))))))) nevettem :))))) nagyon es hangosan.

Talpig Jimmy 2016.03.14. 01:21:00

@Biriksz_Krokiksz!: nincs ezen semmi meglepő :)
Úgyszólván tökéletes vicceket teszek itt közre :D :P

PanDaNaci 2016.03.14. 20:16:33

@CsicseriErika: én es. Ébresztő ámbörök! :D

CsicseriErika 2016.03.14. 20:23:57

@PanDaNaci: @Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: készüljünk, keressük elő a gumicsizmákat, kezdődik a farm.
Addig is ki nézi az édes életet ? Már én nem bírom Alekoszt, és egyre jobban tisztelem Évát :)

PanDaNaci 2016.03.14. 21:32:39

@CsicseriErika: "Mi tagadás, én víg vagyok, ha látják"

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.15. 05:38:58

@CsicseriErika: a farmban meglepetés ember is fog szerepelni :D ;)))))))))))))))))))

@PanDaNaci: pandácskám, nyáron készülünk erdélybe :)

PanDaNaci 2016.03.15. 06:38:02

Érdekes, nekem eddig minden reality-szereplő meglepetés volt :)

CsicseriErika 2016.03.15. 09:43:57

@PanDaNaci: akkor megszervezem, h valaki mindÉg nézzen :)

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Jézus ! Nem szeretem a meglepiket, v igen ?

Dr. Frank-N-Furter 2016.03.15. 20:25:54

@PanDaNaci: most csak egy meglepetés lesz :)

PanDaNaci 2016.03.16. 16:33:24

@CsicseriErika: ez határozottan jót fog tenni a paranóJámnak :)

@Dr. Frank-N-Furter: @Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Ti tudtok valamit! :)

CsicseriErika 2016.03.16. 19:27:22

@PanDaNaci: ha valóban néznek, az már nem is paranoia :)
@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: csak nem te ? :)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.17. 11:49:03

@PanDaNaci: várj, mert lehet, h az ágyneműtartóból erre előbújik :D

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.17. 11:49:41

@Dr. Frank-N-Furter: mert nem hiszem, h erre alkalmas lennék, meg időm lenne rá.

@PanDaNaci: hogyvolt?

CsicseriErika 2016.03.17. 15:43:42

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: miért ? Nálunk tegnap áram nem volt du. 4-ig, ma meg most jött meg a kábel. Kész túlélő tábor :)

CsicseriErika 2016.03.17. 15:45:11

@PanDaNaci: majd jönnek muslincáék....mi csak kritikus szemmel fogjuk nézni :)

Dr. Frank-N-Furter 2016.03.17. 18:23:49

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: okostojás kategóriát bevállalnám, vagy valami machinátort

hörcsög mindenféle méretben jöhet

CsicseriErika 2016.03.17. 19:45:39

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: gondolom, h a mikulásos már nem annyira aktuális, úgyhogy felőlem jöhet.
süti beállítások módosítása